Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csörgőkígyót a gyereknek!

Igen, minden kisgyerekes anyában legalább egyszer-kétszer felmerül a vágy, hogy komoly kárt tegyen kibírhatatlan gyermekében, de ezúttal nem erre próbálok kreatív megoldást kínálni - csupán arra, miként kössük le izgalmas játékkal a kölyköket. Mert erre a célra a Rattlesnake remekül megfelel.

0 Tovább

Elvarázsolt Labirintus

Nehéz olyan gyerekjátékot találni, ami ugyanolyan kihívást jelent a szülőnek, mint a gyerekeknek, ráadásul a különböző korú gyerekeket is sikerrel ülteti le egy játék köré. Az Elvarázsolt Labirintus egy trükkös memóriajáték, ahol minden játékos egy láthatatlan útvesztőben próbál mágikus kincseket összegyűjteni, mindezt egy olyan zseniális trükkel megvalósítva, ami mindenkit az első percben elvarázsol.

A játéktábla alatt egy tetszőleges nehézségűre beállítható labirintus húzódik, a felszínen mozgó mágneses bábúkra pedig alulról egy kis, fém golyót tapasztunk, majd igyekszünk úgy végigmenni a láthatatlan folyosókon, hogy nem ütközünk neki egy falnak se. Ha a figuránkat mégis áttoljuk egy fal fölött, akkor a mágnes elengedi a golyót, és az nagyot koppanva gurul ki a tábla egyik sarkához. Kiskapuként jelentkezett az ez első játékoknál, hogy lassan tolva bábunkat, a fal mellett meg lehet érezni, hogy a golyó ellenáll az akadálynak, de hamar kiegészítettük a szabályt azzal, hogy csak határozottan lehet lépni a két mező között, a kis házi szabállyal már tökéletesen működött a mechanika. Egyre-másra húzzunk kis korongokat, amikért a verseny folyik a játékban, miközben mindenki próbálja a fejében megrajzolt térképen kiigazodni.

 

A gyerekek nálunk nagyon hamar ráéreztek a dolog ízére, egymás után szerezték meg a különböző mágikus tárgyakat ábrázoló tokeneket, és még a játék vége felé is volt olyan, hogy nagyon el kellett gondolkodnom, hogy egyes falak merre is húzódnak. A labirintusok egyre kuszábbak lettek az idővel, minden partinál bonyolultabb útvesztőket találtunk ki. Amikor csak a kicsik játszottak a pár éves korkülönbséget is kiegyenlítettük köztük úgy, hogy a kisebb oldalára eső részre kicsit kevesebb falat raktunk, így lett hamar a kedvenc gyerekjátékunk az Elvarázsolt Labirintus.

0 Tovább

játszma

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek