játszma

Amikor összeül egy társaság, hogy társasjátékozzon, rengeteg kritériumnak kell megfelelnie a kiválasztott játékoknak. Biztos tapasztaltuk már, hogy mindenkinek megvan a maga elvárása: ne legyen túl hosszú, lehessen többen is játszani, kis helyen is férjen el, ne legyen túl harcias, de azért legyen elegendő interakció, és még hosszan sorolhatnánk. És vannak olyan játékok, amelyek valahogy olyan jól egyesítik ezeket a gyakran elvárt kívánságokat, hogy azt vesszük észre, hogy már megint azt pakoljuk elő, amikor a legutóbbi alkalmakkor is ez volt a favorit. Vannak ilyen játékok, amelyek nem is tudjuk miért, de ilyen jól működnek – nekünk az utóbbi időben ilyen lett a Glen More, a sziklák, a skót klánok és a whisky játéka.

A Glen More a Ravensburger komolyabb játékaira specializálódott márkaneve, az Alea alatt jelent meg, azon belül is a közepes dobozú sorozat hatodik darabjaként (ebben a sorozatban jelent meg többek között Louis XIV, Witch’s Brew, Artus, és a Vegas). A sorozat az olyan játékokra specializálódott, ami a bevezetőben megpendített kritériumokat próbálja kielégíteni, így olyan ötletes, európai típusú játékokat összeválogatni, amelyek kis dobozban is kényelmesen elférnek, ráadásul játékidejük is úgy 1 óra körül mozog.

A játék alapmotívuma is a klasszikus gazdasági társasjátékokat idézi, hiszen minden játékos saját klánjának hódít meg új termelő területeket (legelők bárányoknak és marháknak, búzamezők termelik a gabonát, az erdősségek pedig fát adnak), majd ezeket különféle épületekben győzelmi pontra válthatjuk, vagy újabb lapkák megépítéséhez is fölhasználhatjuk. Főzhetünk gabonából whisky-t, megszerezhetünk különösen értékes felföldi kastélyokat és tavakat (eredeti nevükön loch-ok, és természetesen fölbukkan a híres-neves Loch Ness is, ami nagyon hasznos, de „embert eszik”). Mindezek nagyon jó alaphangulatot festenek Skócia világáról, de valljuk be „mit” kérdésre adott válaszok már unalomig ismertek (termelünk, építünk, győzelmi pontra váltunk), szerencsére azonban a „hogyan” nagyon sok izgalmas megoldást tartogat. A játékosok ugyan külön-külön építik birtokukat, viszont az épületek és termelő területek megszerzésére egy közös táblán található körkörös sávon történik, amit végigrakunk a különféle lapkákkal (ezek hátulján látható számok alapján 4 kupacra osszuk őket, ezek adják a kezdő lapokat, majd a három nagy fázis vége is ezekhez van kötve), majd a játékosok egy-egy figurával felsorakoznak mögöttük. Mindig a leghátul álló bábú tulajdonosa van soron, és ő akárhány mezőt előreléphet a sávon, elveheti és beépítheti az adott építményt birtokára (ha ki tudja fizetni az esetleges alapanyag költségeket, illetve a lapok egy részén látható útnak és folyónak is passzolniuk kell a már lerakottakhoz), majd őt követi az aktuálisan leghátul álló játékos. Ami ennek az akcióválasztási rendszernek az izgalmát adja, hogy mérlegelnünk kell, hogy egy-egy lapkáért mennyire éri meg előreszaladni, ugyanis a játékosok nem mind körbe kerülnek egymás után sorra, hanem mindig a leghátul álló választhat. Tehát, ha előrelépünk több mezőt, hogy egy értékesebbnek ítélt lapot megszerezhessünk, akkor meg kell várnunk, amíg a többiek akár több lépéssel is utolérnek bennünket, és újra mi leszünk a sor végén.

A másik érdekes mozgatórugó a megépített lapjaink használata, ugyanis ezek csak akkor aktiválódnak (tehát ekkor tudunk velük termelni, whisky-t főzni, vagy valamiféle előnyt használni) amikor lerakjuk, illetve, amikor egy velük szomszédos helyre új lap kerül, így nagyon odafigyelve kell elhelyeznünk az amúgy is kemény versenyben megszerzett épületeinket. Ebben nehezítő tényezők a fekete figurák képében jelen lévő klántagok (őket a falu, illetve a legtöbb kastély lappal szerezhetjük), ugyanis a megszerzett lapokat csak egy ilyen bábúval szomszédos mezőre helyezhetünk le, és sokszor érezhetjük, hogy ez beszűkítik a lehetőségeinket, mert az egyszerű „felügyelő” klántagokat gyakran kénytelenek vagyunk levenni a tábláról, ésvezetővé előléptetni a családok közti harcban.

A fázisok végén ugyanis minden klán három területen méri össze befolyását: mennyi whisky-t főztek, mennyi kastélyt és tavat birtokolnak, illetve hány klánvezérrel rendelkeznek. A pontozás is különleges, ugyanis minden kategóriában a játékosok a legelmaradottabb játékostársukhoz viszonyítva kapnak győzelmi pontokat, így sokszor nem csak a saját fejlődésünk a cél, hanem a sereghajtó hátul tartása is – szerencsére ez nem öli meg a játékot, mivel szinte lehetetlen mind a három hatalmi ágban élre törni, de ha mégis, akkor is beelőzhetnek az értékeléseken kívül, speciális épületekkel szerzett pontokkal.

Sokan támadják azért az európai típusú kereskedelmi társasjátékokat, hogy mind sablonos témával, és azonos ötleteket és megoldásokat variálják, és persze sok olyan játék van, amire igazak ezek a vádak, mégis érdemes kicsit a dolgok mögé nézni. Sokszor első ránézésre, vagy akár a szabály alapján is középszerűnek tűnhet a dolog, de akik sokat játszanak, azok tudhatják, hogy ezeket az előítéleteket félre kell rakni, és ha elénk kerül egy játék, akkor nincs más dolgunk, mint játszani. Mert a jó játékok sokszor használnak jól ismert megoldásokat, de ami igazán jó játékká teszi az az, ha szívesen játszunk vele. A véres hajszát, vagy a békés építkezést kedveljük? Pontosan számolni akarunk a fennálló lehetőségekkel, vagy jöhet egy adag szerencse is? És a jó játékok ráéreznek, hogy mit szeretnénk. És a Glen More nagyon is ráérzett…

A képeket tőlük kölcsönöztük: 1. Ravensburger 2. Mikael Vintermark 3. Tony Bosca