Szeptember 1-én Miska ötéves lett. Nemrég a lányomról is írtam egy afféle helyzetjelentést, egy éve pedig szintén beszámoltam mindkettőjük fejlődéséről a születésnapjuk alkalmából, úgyhogy ezt most is megteszem.

(Fotó: Bakainé Bernáth Szilvia)

Nézzük csak, mit írtam egy évvel ezelőtt! „Memória és főleg koncentráció terén akad fejleszteni való, csakúgy, mint önbizalom és gyorsaság területén.” Nos, ezeken a területeken többnyire komoly fejlődés mutatkozott. Mindezt egyszerre mutatja, ahogy mostanra az Alles Kanone!-val játszik, amely gyorsasági memóriajáték, és mint ilyen, komoly koncentrációt igényel. Korábban a gyorsasági játékokat nem szerette, elzárkózott tőlük és nem is igen ment neki az egész. Az Alles Kanone! legutóbbi játszmájában azonban már lemosott engem a színről (legnagyobb örömömre).

Egy év távlatából, egy évvel több szülői tapasztalattal azonban kissé kérdéses nekem a fent idézett mondat igazságtartalma – valóban „akadt fejleszteni való”, vagy csupán akadtak olyan képességei, amik akkor még fejletlenebbek voltak, sőt ki tudja, esetleg némelyik kortársához képest elmaradást mutattak? Mert ez utóbbi egészen természetes – hiszen minden kölyök más tempóban fejlődik –, és manapság egyre többször olvasni, hogy pszichológusok vitatják, kell-e feltétlenül „fejleszteni” a gyereket (és most természetesen nem sérült gyerekekről van szó, akik számára fontos a felzárkóztatás). Erre a kérdésre nem itt és nem én fogom megadni a választ, de egyfelől teljesen jogos az az érv is, hogy kellőképpen ingergazdag környezetben a gyerek maga is fejlődik, és nem feltétlenül kell mesterségesen gyorsítanunk a fejlődésének ritmusát; másfelől arról tényleg igyekezhetünk gondoskodni, hogy az a környezet valóban kellőképpen ingergazdag legyen – például a különböző képességek tornáztatását is lehetővé tevő játékokkal.

Miska immár nemcsak a képességek tornáztatását szereti – kifejezetten vágyik arra, hogy tanulhasson, hogy olyan játékokat „győzhessen le”, amelyek nagyobb gyerekeknek valók. Nem tudom, hogy ez simán korosztályos hozzáállás-e a világhoz (részben biztosan – kamaszként majd a legfőbb célja lesz, hogy felülmúlja Apát, míg most még csak szeretne ő is olyan ügyes lenni, mint egyes számú felnőttpéldája), vagy a kistestvére hatása is látható benne. Borcsa ugyanis lelkesen játszik a bátyja játékaival, amikor és amiben csak hagyjuk, és mivel tisztában van a korlátaival, egyáltalán nem zavarja, ha nem nyer. Ezzel egyben példát is állít annak a gyereknek, akit eközben talán legfőbb példaképének tekint – vagyis a bátyjának.

Megnéztem, mikor melyik játékokkal játszottunk a legtöbbet Miskával. Karácsony után mindkét karácsonyi, ötéves kortól ajánlott játéka (Kis varázslóinasok és Geistertreppe) több tucat játszmát élt meg. A tavasz főleg A Gyűrűk Ura gyerektársasjátéké volt kölyökjátékhoz képest fokozott izgalmakkal és összetett szabályokkal (ám igen egyszerű döntésekkel). Bár nyáron is előkerült ez még párszor, a nyár főleg két másik játék jegyében telt. A PitchCar a dobókockás esélykiegyenlítés után vált nagyon népszerűvé, míg a Carcassonne gyermekei a négyéves kori érdektelenség után idén nagy felfedezéssé és óriási kedvenccé vált. Utóbbi olyan játék, amely a célzott korosztályhoz képest viszonylag összetett döntési, taktikai lehetőségeket kínál, hiába pofonegyszerűek a szabályai.

Utóbbi okozott is némi félreértést az óvodában. Ez a játék ugyanis bent is sorra került, aminek kapcsán éppen az ötéveskori (iskolaérettségi) vizsgálatok idején panaszkodott nekünk az egyik óvónő, hogy Miska nem társasozik a többiekkel, mert egyetlenegyszer veszített a kölyök-Carcassonne-ban, és azóta nem akar. Ezen erősen elcsodálkoztam, mert több év és több száz játék során nem úgy ismertem meg Miskát, mint akit olyan nagyon megviselne, ha veszít (szeret nyerni, persze, de ki nem?). Amikor legközelebb leültünk játszani a Carcassonne gyermekeivel, fel is vetettem neki:

- Úgy hallottam, bent ezt nem szereted játszani.

- Brrr… Hát nem.

- Azt is hallottam, hogy azért, mert nem nyertél.

Reakciója azonnali, döbbent és vitathatatlanul őszinte volt.

- Jaj, dehogyis! Úgy játszanak vele, mint ahogy a kisbabák szoktak!

Kiderült ugyanis, hogy a három mondattal elmondható szabályú, doboza szerint négyéves kortól ajánlott játékot az óvónők úgy játsszák a gyerekekkel, ahogy mi is kezdetben Borcsával (aki hároméves kora óta már szintén a rendes szabályok szerint játszik) – vagyis nem cél az utak lezárása; egyszerűen akinek a színében megjelenik egy játékos egy lapkán, arra a gyerekek ráraknak egy figurát. Más szóval, a szabályok értelmében az nyer, akinek a színe előbb szerepel a nyolc felhúzott lapon. Nos, egy ilyen szintű szabály általában tényleg a hároméveseknek való játékok dobozában található; valahol megértem, hogy Miskát nem inspirálta nagyon a játékra.

Persze ennek ellenére nem jó, ha az értelmes szabályokhoz való ragaszkodás miatt Miska távol tartja magát a korosztályától. Részben ezért is  volt örömteli, hogy Miska a születésnapjára olyan játékot kapott, amely ösztönzi, hogy másokkal együtt dolgozzunk és gyűjtsünk pontokat… Hogy melyik játékról van szó, az majd a következő cikkből kiderül.

Tetszett a cikk? Kövesd az oldalunkat facebookon is, hogy ne maradj le az új cikkekről és a blogban meg sem jelenő színes tartalmakról!