Előfordult már…

 

…hogy másoktól tanultátok meg, hogy évekig rosszul játszottatok egy társasjátékot, mert a magyar szabályban rossz leírás szerepelt?

…hogy játék közben olyan kérdés merült fel a szabállyal kapcsolatban, amire sehol nem találtátok a választ?

…hogy egy nem túl bonyolult társasjáték szabálya fölött ülve tanácstalanul vakargattátok a fejeteket, mert nem tudtatok egyetérteni abban, hogy egy-egy mondatot pontosan hogyan is kellene értelmeznetek?

…hogy felszisszentetek kártyák, szabályok magyartalanságán?

…hogy esetleg a helyesírástól fogtátok a fejeteket (például nem értettétek, ki a fenének jutott kötőjelet rakni az egyébként minden bizonnyal jó játék Carcassonne „Téli-kiadás” méretes betűkkel nyomtatott címébe)?

Elárulom, efféléken én egészen biztosan sokat szoktam bosszankodni. És nem azért, mert én nem fogom helyesen játszani a játékot vagy az én fejem fájdul meg a bántóan magyartalan mondatokon.

 

Fontosnak tartom ugyanis a magyar társasjátékozás ügyét. Egyre többen játszanak idehaza is, de még mindig le vagyunk maradva kissé a társasjáték-kultúra nyugati elterjedtségéhez képest. És ebben a kiadóknak hatalmas felelősségük van. Sajnos többnyire úgy tűnik, a játékszabályt valamiféle szükséges rossznak, gyorsan letudandó, minél olcsóbban megúszandó feladatnak tekintik (sehol sem szakfordítók dolgoznak, és a lektorálás, korrektúra is ritka), nem érezve rá, hogy a játékszabály megfelelősége milyen kulcsfontosságú egy-egy játék sikere, illetve általánosságban véve saját hosszú távú érdekeik, a jövendő társasjáték-vásárlások szempontjából is.

Éppen ezért készülök a jövő évben (reményeim szerint kéthetente megjelenő, legalább öt részből álló) sorozattal megjelenni itt, a játszma blogon a magyar szabályokról. Bár a típushibákat és kerülendő problémákat példákon keresztül kívánom megmutatni, a sorozatnak NEM célja, hogy egy-egy kiadót lejárasson, lehúzza a keresztvizet róla. Még akkor sem, ha néhány kiadó valóban visszajelzések ellenére sem hajlandó (vagy nem képes) odafigyelni az ilyen „apróságokra”, sok év után sem. Néhány forgalmazóról nem is beszélve, akik a külföldről behozott játékokat közel használhatatlan gyorsfordítással ellátva rakják üzletük polcaira (és nem a társasjáték-szakkereskedésekről beszélek: bár a lelkes amatőrök fordításai sem tökéletesek, az ide járó közönség általában megtalálja a módját, hogy megkapja a választ a kérdéseire).

A sorozatból egyrészt remélem, kiderül majd mind a kiadók, forgalmazók döntéshozói, mind a fordítók számára, hogy hányféle buktatót kell kikerülnie egy jó magyar szabálynak, másrészt az is, hogy mindezek kikerülése miért lenne létfontosságú. Bepillantást nyerhetünk a fordítók, lektorok, korrektorok (sőt kiadók) munkájába is, abba, hogy jó esetben mennyi munkát és odafigyelést igényel(ne) egy minőségi kiadvány létrehozása, illetve ennek elmaradása milyen problémákat jelenthet. Találkozhatunk pár vicces félrefordítással és béna fogalmazással is, de az is lehet, hogy lesz, aki ezekből a cikkekből fog rájönni, hogy barátaival, családjával eleddig melyik játékot játszották rosszul…

 

Jövőre találkoz(z)unk, addig is, boldog új évet kívánok!