játszma

Ha nem lennék apuka, el sem tudnám képzelni, a játszótereken hányféle logikai készségfejlesztő játék bújik meg a csúszdák, körhinták és mászókák között. Ha pedig gyerekjáték-tervező lennék, a játszóterekre járnék ihletet gyűjteni.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb televíziós sorozata kétségtelenül a George R. R. Martin regényéből készített Trónok Harca. Az HBO csatorna kiváló, és megszokottan magas minőségű adaptációja újra felhívta az emberek figyelmét az amerikai Tolkiennek nevezett szerző epikus regényfolyamára, A jég és tűz dalára.  A tévésorozat második évada áprilistól kerül adásba (először feliratosan, de egy kicsivel lemaradva jön a szinkronos változat is), aki az elsőt látta az biztos repesve várja a folytatást, akik nem, azoknak pedig őszintén ajánlom a könyv és a film bepótlását. Ennek alkalmából szeretném nektek bemutatni a Westeros világában játszódó társasjátékokat.

A Game of Thrones – Trónok Harca

Az első Trónok Harca társasjáték ugyan egy gyűjtögetős kártyajáték volt, ami a mostani LCG játék család alapját képezte (erről kettővel lejjebb bővebben is), mégis a legszélesebb körben elterjedt, Westeros szigetén játszódó társasjáték a magyarul is megjelent, lényegre törő című Trónok Harca. A 2003-ban piacra dobott alkotás, közvetve a sorozat sikerének is köszönhetően mára a második kiadását éli, ami egy sokban feltuningolt változat, viszont a továbbiakban inkább az eredeti, magyar nyelven is megjelent kiadásról szeretnék nektek mesélni. Nehéz erről a játékról úgy beszélni, hogy az első regény egyik fontos fordulatát el ne sütnénk, ezért a leg égetőbb információkat fehérrel írtuk, tessék kijelölni, ha nem bírunk a kíváncsiságunkkal: !!!SPOILER - ON!!! a játék ott veszi föl a történet fonalát, ahol Westeros ura, a részeges és bujálkodó Robert Baratheon király egy vadkan vadászaton, balesetben vagy egy összeesküvés folyománya képen (ez mindenki döntse el maga) meghal, és a Hét Királyság nagy múltú házai hadba vonulnak a trónjáért. !!!SPOILER – OFF!!! A játékosok egy-egy olyan nemesi család irányítását kapják meg, mint az északi Stark-ok, a gazdag Lannister-ek, a bosszúvágyó Tyrell-ek, a lázadó Greyjoy-ok vagy a királyi Baratheon-ok, akiknek mind a Vastrónra fáj a foguk. A játékosok egy ilyen család irányítását veszik kezükbe, és céljuk az lesz, hogy véren, verítéken átgázolva végül legalább hét várost vagy várat birtokol. Mindenki otthonául szolgáló városából indul hadseregével, amelyet leegyszerűsítve két gyalogos, egy lovagi egység és egy tengeri flotta képvisel. A klasszikus Rizikótól elszakadva itt az eszetlen kockadobálás helyett egy ötletes, mégsem túl bonyolult harcrendszert kapunk, amelyben az örökös csatakiáltás mellett alaposan oda kell figyelnünk az utánpótlásra, a toborzásra és a megfelelő hatalmi jelképek birtoklására. Megszerzett területeinken lévő városok szabják meg, mennyi harcost tudunk magunk mellé állítani, a birtokolt hordó szimbólumok pedig azt, hogy mekkora hadsereget tudunk megfelelően ellátni és fönntartani. Licitálással igyekszünk megszerezni a segítő tárgyainkat, a Vastrónt, ami a játékos sorrendet határozza meg és tulajdonosa dönthet döntetlenek esetén, a Valyriai acélkardot, ami a csatákban fordíthatja felénk a mérleget, valamint a Hírvivő hollót, ami a parancsok kiadását könnyíti meg. És itt el is érkeztünk a Trónok Harca társasjáték legizgalmasabb részéhez, hiszen a parancskiadás okozza a legtöbb fejtörést a játékosoknak. Minden egységünk mellé lefordítva lehelyezünk egy-egy parancs korongot, amit egyszerre rakunk le, de csak játékos sorrend szerint hajthatunk végre. Ezekkel támadhatunk, támogathatunk szomszédos egységeket, portyázhatunk, vagy szilárdíthatjuk meg hatalmunkat a környéken. A szimultán parancs kiosztással előre meg kell próbálnunk lezongorázni az előttünk álló fordulót, de gyakran ér minket meglepetés ellenfeleink gondolatmenetének fejtegetése közben.

A Trónok Harca társasjáték egyértelműen az intrikák játéka, egy ízig-vérig háborús játék, ahol hadseregeinket szimbolizáló bábúinkat tologatva komoly stratégiai döntéseket kell hoznunk. Szövetkezni szinte kötelező, így csak edzett lelkű játékosoknak ajánlanám, de akik már unják a Rizikó kiszámítható kiszámíthatatlanságát, azoknak óriási élményt fognak nyújtani Westeros igazán véres háborúi.

Battles of Westeros

Míg az előző játék annál élvezetesebb, minél többen játsszák, addig a Battles of Westeros direkt két játékos részére lett kitalálva. A 2010-ben megjelent játékban a Starkok és a Lannisterek csatái kerülnek terítékre, királyságok helyett erdők és mezők, hadseregek helyett kisebb katonai egységek vívják harcukat. A játék alcímében láthatjuk, hogy egy Battlelore játékról van szó, amit a Commands & Colors-t és a Memoir ’44-t szintén jegyző Richard Borg alkotása, a tőle jól megszokott játékmechanizmust áttematizálva egy fantasy világba (sőt nemsokára jelenik meg tőle egy-egy hasonló működésű, távol keleti Samurai Battles, illetve sci-fi világban játszódó Abaddon is), ennek nyomán készítette Robert A. Kouba Westerosban játszódó változatát. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy nem csak a színfalakat festették át George R. R. Martin világára, hanem Borg alapjára építve egy teljesen új harci stratégiát kaptunk, ami nem csak témájában, de mechanikájában is nagyon jól átalakult a Jég és tűz dalához.

Az összes szabályt még fölvázolni is sok lenne, hiszen a Battles of Westeros a sorozat eddigi legkomplexebb darabja, viszont, aki már próbálta Richard Borg valamelyik háborús játékát, annak nem fog nehezére esni átlátni a játékot. A harcok során különböző típusú egységeket (lovasságot, gyalogosokat, íjászokat) mozgathatunk a terep különböző megkötéseivel, speciális kockák dobálásával adhatunk parancsot és támadhatjuk meg ellenfelünket. Különlegességnek számít, hogy a két család fontos szereplői saját hadvezér kártyával és figurával is megjelennek a játékban, és ezek alapján minden csatában a egyedi összeállítású parancs kártyákkal küzdhetünk. Figyelnünk kell a katonák moráljára, az egyes egységek specifikus képességeire, és a terep nyújtotta lehetőségekre, miközben igazi westerosi parancsnokoknak érezhetjük magunkat a regényfolyam háborúinak megvívása közben. Nagy fanatikusoknak a játék kiadója a Fantasy Flight Games (FFG) más sorozataikhoz híven számtalan kiegészítőt adott ki, így állnak csatasorba északi és nyugati szövetségesek, a Folyóvidék lovagjai és egy hamarosan megjelenő bővítményben a teljes Bartheon hadsereg.

A Game of Thrones: The Card Game (LCG)

Elsőre fölmerülő fontos kérdés, hogy mi is az az LCG? A Living Card Game angol rövidítése egy olyan kártyajátékot takar, amelyikben egy alap szetthez folyamatosan jelennek meg kiegészítők, ám a Trading Card Game-mel (TCG) ellentétben itt mindkét (esetleg mind a négy) játékos ugyanazokból a lapokból építkezhet, ezzel kissé megkerülve a hasonló kártyajátékok „ki öl bele több pénzt” mentalitását.

A játék történeti háttere itt is hasonló, mint az eddigiekben, minden család a Westeros fölötti teljes uralomra áhítozik, amit ebben a játékban 15 kis hatalom token testesít meg. Minden körben kijátszhatunk kártyákat, amelyeken ismert karakterek, helyszínek és események láthatóak, amelyekkel három különböző típusú próbán vehetünk részt. Van fegyveres harc, amivel ellenséges lapokat semmisíthetünk meg, lehet befolyásunkat kamatoztatva intrikázni, ezzel lapokat eldobatva ellenfelünk kezéből, valamint a hatalmi játszmákban elvehetünk ellenfelünk győzelmi pontjaiból. A játék a sok lehetőség miatt izgalmas és változatos, mégis egy idővel úgyis a kiegészítők beszerzésére sarkalja a játékosokat, ami előbb-utóbb komoly gyűjtőszenvedéllyé alakulhat. A játék sokban hasonlít az ismert gyűjtögetős kártyajátékokra, hol jól, hol rosszul felhasználva a mechanizmusokat, viszont George R. R. Martin rajongóinak a magasba emeli a játékot, hogy a történet imádott és gyűlölt szereplőivel szállhatnak harcba.

Pár kisebb próbálkozástól eltekintve, egyelőre ez a három jelentősebb Trónok Harca játék került piacra, de a könyvek és a sorozat töretlen sikerét tekintve szinte biztos vagyok benne, hogy a nagy kiadók nem csak kiegészítők tömegével fognak elárasztani bennünket. Ahogy George R. R. Martin-t az amerikai Tolkien-nek szokták nevezni, úgy a Trónok Harca társasjátékok is jellemzően amerikai típusúak. A háborúskodás témája főként ebben a világban érzi otthon magát, ezért is passzolnak nagyon jól a mechanizmusok a történethez mindhárom játéknál, kicsit jobban, vagy kevésbé. Hogy melyik-melyik? Itt csak teljesen szubjektíven sorrendet felállítva tartanám a cikk felsorolását, így nekem legjobban az egész szigeten stratégiázó Trónok Harca jött be, azzal együtt, hogy nagy a súrlódás a játékosok közt, így minden mozzanatnál nagyon észnél kell lennünk. Ezt követi a Battles of Westeros commands & colors csatatere, ami csak azért maradt le az első helyről, mert az ilyen típusú játékokból nem ezt próbáltam először, így a kategóriában a Memoir ’44 elvitte előle a pálmát, annak ellenére, hogy „középkori” terepen kétségtelenül ez a legjobb. Utolsó helyre szorult a Trónok Harca LCG, ami ötletes, a karakterek és helyszínek révén jól kötődik a regényekhez, viszont még úgy sem elég erős, hogy megpróbálták leszakítani a gyűjtögetős kártyák univerzumáról. Kinek ez, kinek az jön be inkább, viszont abban biztos vagyok, hogy a történet minden rajongója szívesen ül le egy Trónok Harca játék mellé a sorozat aktuális epizódja után, hogy megvívja saját csatáit Westeroson.

Még ma is mindenki ismeri Poszeidón elsüllyedt birodalmának, Atlantisznak történetét, egy mesés gazdagságú szigetét, amit rejtélyes módon nyelt el a tenger. A téma szinte társasjátékért kiált, több darab is készült, de a legjobb közülük kétségtelenül a mára klasszikusnak számító Cathagena szerzőjének, Leo Colovini-nek játéka, ami egy egyszerű, de kiváló játékot kanyarintott az elsüllyedt város legendája köré. Az Atlantis két éve idehaza a Piatnik gondozásában is megjelent, ennek ellenére nem keltette fel sokak figyelmét, pedig véleményem szerint méltó helye lenne az olyan népszerű, társasjátékok világába kiváló belépőt jelentő családi játékok közt, mint a Carcassonne, a Catan telepesei vagy az Alhambra.

A játék története megegyezik Atlantisz mitológiájával, a játékosok itt is a süllyedő szigetről igyekeznek minél több kincset kimenekíteni a kontinensre, hogy a letűnő civilizáció gazdagságából megőrizzenek valamit. Tábla helyett kapunk rengeteg négyszögletű kincs lapkát, rajtuk 1-től 7-ig jelzett értékkel és hétféle színnel jelölt tárgyak, ezekből kell a játék elején egy hosszú, kacskaringós utat kiépítenünk a szárazföldig. Minden játékos kap három figurát, ezekkel indulunk el a habokba merülő szigetről, és célunk az lesz, hogy az úton minden emberünkkel végighaladva a legtöbb pontot gyűjtsük a kincsek megszerzésével. Mindenki kap véletlenszerűen egy pakliból a kincsek színeivel párosítható kártyákat, ezek közül kell minden körben kijátszanunk legalább egyet, hogy egyik figuránkat mozgathassuk. Például, ha lerakunk egy sárga, koronával jelölt lapot, akkor egyik figuránkkal annyit kell előrelépnünk, hogy a legközelebbi korona lapkán álljunk meg. Minden lépésünk után egy kincset is megszerzünk, úgy hogy a mögöttünk lévő első szabad mező lapkát magunkhoz vesszük, és egy víz lapot teszünk a helyére (van, ahol két kincs lap van egymáson, ebben az esetben csak az alsó elvétele után jelenik meg a víz). Így jönnek sorra a játékosok egymás után, haladnak előre egyre több kincset szedhetünk fel, ugyanakkor a víz is útját fogja állni a mögöttünk haladóknak, ugyanis ha egy tenger mezőn át akarunk lépni, akkor ki kell fizetnünk a révpénzt. Ez mindig annyit kóstál, mint az átjáró két partján lévő kincs lapkák közül a kisebbik értéke. Ilyenkor fizetőeszköznek is a megszerzett kincs lapokat használjuk, és rendszerint kínzó agytornát jelent az, hogy nincs módunk váltásra, tehát ha csak egy hatos értékű lapunk van és át akarunk kelni egy kettőbe kerülő vízmosáson, akkor kénytelenek vagyunk háromszoros díjat fizetni visszajáró hiányában. Súlyosabb esetekre minden játékosnak rendelkezésére áll egy-egy híd elem, amelyeket lerakva megspórolhatunk egy átkelti díjat, viszont ezzel a mögöttünk jövőknek is könnyítünk a helyzetén, így ezzel is ügyesen kell bánnunk, nehogy nagyobb előnyt szerezzünk ellenfeleinknek, mint amit mi nyertünk vele. Amikor valaki elsőként jut három emberével a kontinensre, levonjuk a többiek lemaradását, és összeszámoljuk kinek sikerült a legnagyobb vagyont kimenekítenie Atlantiszról, ő lesz a játék győztese.

A dolog, mint ahogy azt a röviden felvázolt szabálya is mutatja, nagyon egyszerű alapokon nyugszik, gyakorlatilag öt perc alatt meg lehet tanítani bárkinek. Az igazi szépsége azonban csak később, a játék közben jön meg, amikor az első döntésünket kell megfontolnunk. Előreszaladjak az egyik emberemmel, vagy csapatban haladva érdemesebb menekülni? Kisebb értékeket gyűjtsünk, hogy könnyebben előrehaladhassunk, vagy már az elején pakoljuk föl a nagy értékű szobrokat, vázákat és páncélokat? Minden lépésünknél sokrétű döntéseket kell hoznunk, mégsem lehet tökéletesen kitaktikázni a menekülésünket, így általában nem fenyeget, hogy a sok számolgatás miatt leüljön a játék. Első partink alkalmával sikerült egy szabályt félrenéznünk (a bábúnk alól és nem mögül vettük el a kincs lapkákat és helyettesítettük vízzel), amit játék közben sikerült korrigáltunk, de még így is rögtön érződött, hogy egy nagyon okos játékról van szó. Ebben a bizonyos partiban könnyedén kerekedtek fölém ellenfeleim, mégis olyan lelkesen álltam fel az asztal mellől, amit kevés vesztes játszma alkalmával érzek, azóta pedig az Atlantis lett az egyik kedvenc családi játékom, ami mellé könnyen oda lehet csábítani kezdő és haladó játékosokat is bármikor.

A játékról készült kép Lacxox munkája

Előbb-utóbb mindenkit elér a közösségi média világa, így mostantól a Játszma a Facebook keretein belül is elérhető: www.facebook.com/Jatszma. Minden bejegyzést igyekszünk még frissiben feltölteni, így első kézből olvashatjátok és oszthatjátok meg ismerőseitekkel! Like?

Az óvodának két játékot vettünk a jótékonysági aukcióból befolyt pénzből: a Pappsattról legutóbb írtam, hogy igen pozitív volt a fogadtatása. Nem volt ez csoda a kedves téma mellett amiatt sem, mert az óvónők már korábban tájékoztattak bennünket arról, hogy a kicsik körében (persze a babákon és kisautókon kívül) a legnépszerűbbek a memóriajátékok és az építőkockák. A Smart Car inkább az építőkockákat és az autókat ötvözi, a nevében is jelzett „smart”, vagyis „furfangos, okos” módon.